off ♥

"Take me somewhere I can grow
Give me something let me go
Tell me something I don't know"
-Laura Marling

utolsó szavak / 1. rész

már egy hete (vagy mégcsak egy hete?! kitudja...), hogy hátam mögött hagytam életem egyik legcsodálatosabb élményekkel teli nyarát, Amerikát...de még mindig nem telik el óra, hogy valamiről, vagy csak úgy amúgy is ne jutna eszembe, még mindig nem telik el úgy éjszaka, hogy ne álmodnék vele, és a nyelvem még mindig megbotlik, ha a kalauzhoz magyarul kell beszélnem a vonaton...nem tudom, mikor fog visszaállni az agyam az itthoni dolgokra, de valahol mélyen lehet, hogy nem is akarom, talán a szervezetem tiltakozik, küzd ellene. mert tetszett. mert jó volt. mitöbb, csodás. és ez az enyém. a miénk. többek lettünk. ki-ki ennyivel vagy annyival, de egy valamiben biztos vagyok: 2013 nyara tényleg életünk nyara volt... (:
és örülök, hogy nem csak az utolsó két hét tette azzá... :)
---------------------------------------------------------------------------------------

eltelt egy hét itthon, és úgy érzem, elérkezett az idő, hogy elmeséljem, mi történt az utolsó két feledhetetlen hétben, ahogy azt az utolsó bejegyzés végén ígértem :) valószínűsítem, hogy hosszú lesz, de majd meglássuk :)
ha megengeditek, az utolsó napokkal kezdeném, mert ha valami, hát ezek a napok megérnek néhány szót...
a búcsúzkodás napjai... (könnybelábadt szem)
nem könnyű erről írni. mert hiányoznak, egytől egyig mindenkik... még most is elevenen él bennem az utolsó munkanap Alexával,  a 'goodbye zsepi' Crystaltól, J.J. utolsó hátropogtatós ölelése és Fernando utolsó 'chica bonita'-ja :') a feketefarmer szétcincálása és a munkaruha szétkaszabolása :) a kínai parti a kondókban (mert életünkben egyszer vendégként is betehettük a lábunkat azokba a fránya szobákba, amik most jobban hiányoznak mint valaha :D), a jakuzzizás és a secu-s bácsik, nomeg a 20 plusz törcsi, amire nekünk tényleg szükségünk volt :'D egész nyáron ezt a vasárnapot vártuk és az utána következő két hetet, és mégis borzasztóan nehéz volt... persze nevettünk, amennyit csak tudtunk, de a szívünk mélyén valamennyien sírtunk... és néha szó szerint is :) nehéz úgy búcsút inteni azoknak, akiket megszerettünk, hogy bár nyugtatjuk magunkat a 'majd úgyis találkozunk' dumával, mindannyian tudjuk, hogy többnyire ennek kicsi az esélye... a kínai lányok tündériek voltak, mondták, hogy menjünk Kínába és találkozzunk, és a török srácoktól is úgy búcsúzkodtunk el, hogy majd Törökországban...vagy Magyarországon...de még az is lehet hogy NewYorkban, de találkozunk :) naszóval, valahogy így, ezekkel az érzésekkel kellett becsomagolni 3 hónapnyi emléket, és néhány ruhát mellé, 23 kilós limittel :) és tudtuk, hogy a másnap csak még nehezebb lesz, hiszen búcsúpartira voltunk hivatalosak Rich-hez :) délelőtt még elmentünk az outletbe venni ezt-azt, végre én is beszereztem néhány dolgot, majd Florinnal visszamentünk a kecónkhoz, ledobtuk a cuccunk, felszedtük Alexát, és indulamandula, leléptünk a tóra :) még most is érzem ahogy a nap ránk sütött és még most is hallom ahogy a víz a parthoz ért :) Rich főzött nekünk (burger, mi más :) de a legjobb :)), aztán elmentünk csónakázni (úgyvolt hogy ugrunk, de inkább maradtunk a többiekkel és ráztuk a ráznivalónkat a blurred lines-ra :D) este megmutattuk mi, magyar lányok az amerikai népeknek, hogy hogyan is készül az igazi s'more (büszkebüszke :D), majd könnyes búcsút vettünk Richtől, és hazamentünk... annnnnyira aranyos volt, készült nekünk ajándékkal, és végül betartotta az ígéretét és megkaptam a softballos pólót is :')) (igaz koszosan, de úgyis mindig erről álmodtam :'D) köszönöm innen is ♥
reggel még az utolsó dolgokat kitakarítottuk a házikónkban, az utolsó ruhadarabokat begyömöszöltük a bőröndjeinkbe, és az utolsó paycheckünk felvétele után az öreg vakonddal búcsútintettünk a kulcsunknak, és leadtuk mariannnéninek. elbúcsúzkodtunk Monicától (pizsiben :)), és még Onurt is sikerült elkapnom egy utolsó ölelésre :') elbúcsúzkodtunk a lányokkal egymástól, bár mi tudtuk, hogy még úúúgyis találkozunk, és nem csak a newyorki reptéren... :')
aztán jött értünk Florin és a mi Alfredónk, és elindultunk Madison irányába, hogy megkezdjük a nagy amerikai utazásunkat :) egész úton csendben ültünk, és a búcsú is csak egy pillanat volt, de talán annál nagyobbat roppant ott akkor a szív...nem tudjuk elég 'köszönöm'-mel kifejezni hálánkat azért, amit a srácoktól kaptunk a nyár alatt. tudtuk hogy nagyon fognak hiányozni, és tényleg borzasztóan hiányoznak, de egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy MI ne találkozzunk a jövőben...úgyhogy see you soon, guys :)

és igaza volt Alexának. ezekért a barátságokért, a Budapest-Prága trippért, a Florinékkal való találkozásért, és a fogakkal teli mosolyért, amit a szánkra ragasztott Amerika, az élményekért és azokért a dolgokért, amik valamiféle pluszt adtak az életünkhöz, ezekért volt értelme a kint eltöltött három hónapnak! és akkor még nem tudtuk mit tartogat számunkra az a maradék kint eltöltött utolsó két hét...de erről már csak a következő bejegyzésben :)
puszik ♥

u.i. miss you sooo much, America ♥

i ♥ HSKP :)

girls just wanna have fun :) ♥