----------------------------------------------------------------------------------
naszóval. megérkeztünk Madisonba Florinékkal, elbúcsúztunk, sírtunk egy sort, aztán összeszedtük magunkat, és elérkezett az első fontos pillanat, amitől annyira féltünk: a bőröndmérés :) ez tényleg gyakorlati jótanács minden kiutazónak, hogy olyan cuccokat vigyen ki, amitől nem sajnál megválni, mert ha egy darab ruhát sem vesz odakint (kizárt, még én is vettem :D), a mogyoróvajnak sok hely kell, és súlya is van :D naszóval megmértük. először felraktuk egy mérlegre és az simán többet mutatott, mint a másik, amin a néni végül megmérte :) a lényeg hogy így súlyhatáron belül voltunk, le is adtuk a bőröndünket gyorsan, becheckoltunk, és felmentünk a kapunkhoz (olyan pici ez a reptér, olyan csend volt, először azt hittük senki nem is utazik velünk :D), VOLT NET! amit a chula után, és egy 12 napos anyuékkal-nem-sok-idő-lesz-beszélni utazás előtt mindenképpen ki kellett használni :) aztán felszálltunk :) a gép kábé akkora volt mint egy busz :D az uccsó sorba szólt a jegyünk, wc mellett, hát na, de a vicces mégiscsak az volt, amikor az egyik stewi lehajtott még egy széket a két sor közé, vagyis közénk, és így beült oda :D namindegy. a lányok nagyon cukik voltak, megengedték hogy ablak mellé üljek, ők úgyis aludtak, én meg átmentem kiskutya üzemmódba (mégiscsak ez volt gyakorlatilag a 3. repülésem :)) fényképeztem kameráztam nézelődtem, már tényleg csak annyi hiányzott, hogy a fejemet is kilógathassam az ablakon :D amikor pedig megpillantottam Chicago-t ♥ :)) ezzel a várossal nem lehet betelni, és ha választani lehetett volna hogy ottmaradjunk még egy kicsit, vagy mondjuk...akármelyik város, sajnos a szív 'haza'húz :) nade tovább kellett mennünk :) az O'hare továbbra is lenyűgözött minket, igaz így napfényben teljesen máshogy nézett ki, mint 'anno' éjszaka :) átbaktattunk, átszálltunk a washingtoni gépre, itt ha jól emlékszem 3 szék volt egymás mellett, de a csajok itt is megengedték hogy ablakozhassak, jaaj nagyon élveztem :)) átrepültünk a Michigan-tó felett, végre láttuk hogy van túlpartja is :D aztán egyszercsak megérkeztünk DC-be, leszálltunk, megkeretük a baggage claim-et, és vártunk. és vártunk. és a csomagjaink még mindig sehol, és a host-unk még mindig nem válaszolt hogy most akkor mizu, annyit tudtunk róla, hogy egy csaj, hogy hol lakik és hogy hogyan kell eljutni oda :) dehát Amerikában vagyunk, no para ;) kiderült hogy a cuccainkat így félredobták kábé, bárki odamehetett volna és elvihette volna őket, de még mindig, ez Amerika, no para :D megvettük a metrójegyet, ami egy külön élmény volt :D (másodjára láttunk ilyen automatát, arról nem is beszélve, hogy megkönnyítve a túristák dolgát, minden városban máshogy működik a rendszer :D tehát a chicagoi tapasztalatainkat a legkevésbé sem használhattuk fel :D de végül egy az egyik 'bkv-ellenőr' segített nekünk :)) felszálltunk a metróra (föld felett) és mikor leértünk a föld alá, olyan érzésem volt, mint amikor az éhezők viadalában a kapitóliumról olvastam, kicsit scary és creepy volt :D (azthittem van róla fénykép, de nem találom :/)
naszóval. leszálltunk ahol le kellett, és annyit tudtunk hogy innen még egy 'kis' séta. aha :D hát még akkor is hosszú lett volna, ha nem rossz irányba indulunk el először, egy élmény volt úgy el fél utcahossznyit még rátenni a kis kirándulásunkra, ja és persze a bőröndökről nem is beszélnék (az egy dolog hogy gecinehéz volt mindhármunknak, de valami baja is volt mindháromnak, és a legszebb hogy a metrón realizátuk hogy az enyémből sikerült kitörni a húzókát, úgyhogy a fogantyújánál fogva-húzva szenvedtem végig a fél városon :D), annnnyit nevettünk és káromkodtunk azalatt a majdegyóra alatt, még most is könnybe lábad a szemem :') a környék telis tele fekákkal meg mexikókákkal, de hát ez Amerika, no para :D odaértünk, kerestük a bejáratot, sehol senki, aztán Annabellának ismerős volt az egyik csaj aki kábé az alagsorban lakott, úgyhogy bekopogtunk az ablakon, és kiderült, hogy Jenny, a hostunk, aki amúgy egy tündérbogár volt, kábé nem is arra a napra várt minket, és előttünk nemrég ért haza nemtudomhonnan (valahonnan messzebbről) úgyhogy még szerencsénk hogy otthon találtuk :) a KANAPÉszörfölés itt kezdetét is vette, mert tényleg kanapén aludtunk (de szerintem nekünk ott már bármi jó lett volna, csak ne az utcán kelljen bőröndöt húznunk :D), ettünk zuhanyoztunk és húztuk is a szamárbőrt (mondjuk amikor valaki elsétált az ajtó előtt az utcán, na az creepy volt :D)
másnap reggel összeöltöztünk, és felkerekedtünk :) mivel WiDellsben elmaradt, muszáj volt ezt is kipipálni a what-to-do-in-America listámon: reggeli az iHopban :)) amerikai palacsinta, hát...tudnak ezek azért valamit :') aztán bejártunk egykér CVS-t és buszmegállót hogy rájöjjünk, honnan is megy a busz a belvárosba, és hogyan fogunk rá jegyet kapni :D amúgy a sofőrbácsik (miután látták mennyit bénázunk) tök segítőkészek voltak Washingtonban és Bostonban is (NewYorkban az az egy szem buszozásunk is emlékezetesre sikeredett :D).
megmondta hol kell leszállni (G Street, azthiszem :D) és kezdetét vette a városnéző program :) Jennytől kaptunk egy olyan térképet, amiről mindig álmodtam, nemcsak rajta volt, hogy mi hol van, de még képekkel is illusztrálva volt, király volt nagyon :)) Fehérháznál kezdtünk, megnéztük előlről-hátulról, láttunk housekeepereket :D és a kertészt :) ja meg egy tüntető bácsit, szólásszabadság van kéremszépen :) aztán megnéztük a Washington Monumentet (az obeliszk, hátha így könnyebb beazonosítani :)), sétáltunk a Mall-on, megkerestük a National Archives, benne a Függetlenségi Nyilatkozattal, az Alkotmánnyal és a Bill of Rights-al (azért ott nagyot dobbant az amerikanisztikás szív :')), igaz képet nem lehetett csinálni róla, de örök emlék marad az biztos :) körbesétáltuk a Kapitóliumot és közben LÁTTUK Obamát kocsikázni (legalábbis mi ehhez a történethez ragaszkodunk :D), bementünk a Kongresszusi Könyvtárba (volt valami ingyenes idegenvezetés, borzasztóan unalmas volt, és sajnos nem lehetett lemenni a könyvtár részhez, de azért jó volt :)) megkerestük Réka jövendőbeli munkahelyét (nincs magasra téve a léc: FBI. seriously! :D), vettünk egykét szuvenírt az ajándékboltban (mindenből üzletet csinálnak, mindent megpróbálnak eladni, de a kedvenceim a karácsonyfadíszek voltak. egy kapitóliumos dísz a fán, milyen eredeti :D). szerintem itt már a térdünkig lejártuk a lábunkat és sikerült kicsit le is égnünk, úgyhogy csapattunk egy Starbucksot (szerintem az utazásunk során a Starbucks belőlünk élt meg :D) aztán továbbmentünk mert még sok volt hátra :) visszaértünk az obeliszkhez, átmentünk a WWII Memorialon, végigsétáltunk a Reflecting Pool vonalán és végre elértünk a Lincoln Memoriálhoz :) szerintem ez mindenféleképtében felemelő érzés, de naplementében mégszebb volt :) pihentünk kicsit, fényképezkedtünk, aztán továbbmentünk, gondoltuk még simán belefér a napba a Jefferson Memo is :) szó se róla, belefért, csak épp kicsit besötétedett mire odaértünk, a mosdó a memorial pincéjében volt kábé, ahova csak lifttel lehetett lemenni, kicsit creepy volt ez is :) aztán megkérdeztük a portás bácsit, hogy hogyan tudunk hazamenni mi most innen, és egy bájos mosoly után közölte, hogy gyalog :D hátjó :D elindultunk, kapaszkodtunk egymásba kábé, aztán végre visszaértünk a Mallhoz, ott már biztonságban éreztük magunkat :) kerestünk egy buszmegállót, leültünk, egyszercsak megpillantottuk Ádámékat, akik az angolokkal fényképezkedtek :D hát nem kellett sokat várni hogy ismerős chulás arcokat lássunk :D beszélgettünk egy kicsit, aztán hazamentünk mert borzasztóan elfáradtunk (el sem tudtuk képzelni, mi lesz velünk még 10 napig...)
másnap reggel összepakoltunk, még bementünk a városba sétálni egy kicsit, megnéztük mégegyszer a Fehérházat (ami amúgy nem is olyan nagy kívülről, mint ahogy azt gondoltam), és bementünk a Museum of Natural History-ba, mert ingyé volt. amit sajnálok hogy kimaradt, az az állatkert, mert Washingtonban van bébipanda, és jó lett volna látni nagyon, de összességében így is rengeteg mindent sikerült megnéznünk másfél nap alatt :) visszamentünk a cuccunkért, végre találkoztunk Jenny 'fantom' barátjával, Victorral (éjszaka dolgozik, mi meg nappal nem voltunk otthon :)), elbúcsúzkodtunk és útra keltünk, már megint :D bőrönd húzás, metrózás, aztán buszozás (mert hál'istennek a bostoni gép Baltimore-ról indult), örökélmény volt, és egy örökkévalóság :D útközben megismerkedtünk egy tök jó fej indiai sráccal, aki ott tanul a zegyetemen, segített a bőröndjeinkkel és útbaigazítással :) újabb bőröndmérés, újabb check in, és újabb repülés (ezúttal nem ablak mellől, de olyan kicsi volt a gép, hogy kb így is mindent láttam :) főleg mikor végül ablak mellé is ültem mert volt hely... és azért az a nem mindegy, hogy Manhattan-t honnan látja az ember lánya először...:))
summary: Washington nagyon nyugis, nagyon csendes város, és emellett az első olyan város, amin keresztül éreztük, hogy azért van olyan hogy 'amerikai történelem'. az épületek nagyon fehérek, a dolgozó emberek nagyon feketék (főleg a starbucksban :D), és az összestöbbi fehér ember állandóan fut :D (és így hátbakiabálnak, hogy 'vigyázz, balról' :D azt se tudtuk merre ugorjunk :D) sok a látni való, de két nap bőven sok rá. engem abszolút magával ragadott, és ha csak az állatkert miatt is, de egyszer még vissza kell mennem :))
natessék. ezt akartam? ezt akartátok?! Swift nem írt ennyit Gulliver utazásairól... :)
és ez csak két nap volt, még van hátra 10... :)
és ha már ittvagyunk...:
14: én ugyan nem Amerikában találkoztam vele, mégis az egész nyarat és az összes búcsúzkodást behálózta valahogy. mert 'you're gonna miss me when i'm gone' :)
(és megint nem engedi a csudábamár)
http://www.youtube.com/watch?v=n06IejXZZFs
