eltűntem.

mert nem volt net. mert nem volt idő. mert nem volt kedv. mert kifogások sora... :)
magyarázkodás. de minek is? :)
azt nem mondhatom hogy nem volt miről írni, mert hogyaviharba ne lett volna miről írni...
de itt van például Chicago. csodás nyelv a magyar, de azokra az érzésekre amik ott átöleltek bennünket, nincsenek szavak...és írhatnám hogy láttunk felhőkarcolót alulról és láttuk az utcákat felülről, hogy voltunk a babnál és fényképezkedtünk a rémrendescsalád főcímében látható buckingham fountainnal...de amikor arra a három napra gondolok, amit ott töltöttünk a lányokkal, nekem nem ezek jutnak eszembe először :) hanem amikor megérkeztünk, és közeledtünk a kivilágított város felé és elfogott minket AZ az érzés :) vagy amikor összenéztünk és nevetve feltettük a kérdést: "te is arra gondolsz amire én?" majd a kérdést követte a tett, és beültünk az első starbucksba :) vagy amikor felmentünk a 103. emeletre és beleremegett a lábunk és libabőrös lett a karunk és a lábunkalá nézve nemtudtuk hogy sírjunk vagy nevessünk a boldogságtól (mindkettő egyszerre :)) vagy amikor megláttuk a babot, és nem azzal voltunk elfoglalva hogy hogy áll a hajunk, hanem hogy milyen furcsa alakot ölt a város képe ezen a hatalmas tükörszerű valamin :) vagy amikor végigsétáltunk a NavyPier-en, és belekapott a hajunkba A szél...mert Chicago tényleg windy city, akárkinek akármilyen magyarázata van rá... :) vagy amikor még két nap múlva az éjszaka közepén álmunkból felkelve is Chicago járt a fejünkben... :) bejártuk, megcsodáltuk, beleszerettünk... gyönyörű volt :) hihetetlenül szerencsésnek tartom magam hogy ott lehettem, hogy a lányokkal élhettem ezt át, és hogy egy olyan embernél tölthettük el ezeket a napokat, aki nem csak segített nekünk, de átélte velünk ezeket a pillanatokat, és akit nagyon megszerettünk az ott töltött idő alatt...köszönjük, Bogdan :) és köszönjük neked, kedves Chicago... ahogy Réka mondaná: "it's not a Goodbye, it's just a Seeyoulater" :) nemsokára találkozunk! ♥♥♥
nagyon rossz volt ezekkel az érzésekkel visszajönni, és bár azzal a tudattal jöttünk vissza, hogy márcsak 2 hét és újra világot látunk, ez a két hét még hosszabb mint a háromhónapig tartó július...már a hátamközepére sem kívánom a munkát, márcsak vonszolom magam egyik wc-től a másikig, már fáj minden mozdulat és már semmi sem hajt előre...már mennék, nagyon. és közben meg ott az érzés hogy dehogy mennék, jó nekem itt :) hiányzik az otthon, hiányoztok Ti mind, de tudom hogy 3 hét múlva meg ez fog hiányozni, de veszettül...lassan mennek el az emberek, és mindenki érzi, hogy lassan mi is magunk mögött hagyjuk ezt az egészet...sok jót és sok rosszat el tudok mondani amerikáról egy itt eltöltött nyár után, de egy biztos. van benne valami, ami magával ragad, és bármilyen távol is legyek tőle, vissza fog vonzani :)
közben közeleg az utazás, és tervezünk és nézzük a képeket és már alig várjuk hogy ott legyünk :) repjegyek lefoglalva, szállások alakulóban, NewYork pedig...örökhálánk Attinak és a kedvesének hogy befogadnak bennünket! :)

nahát valahogy így vagyok :)
még három nap. még 5 éjszaka. még 12 nap végetnemérő szabadság :)
nemtudom hogy mikor tudok újra írni. és inkább nem is ígérek semmit :)
de legkésőbb otthon ígérem elmesélek mindent :)
see you later :) ♥

"tudod én átölelném az egész világot ha volna olyan..." ♥