hihetetlen. az egész. hogy egymás után kétszer éltem át 'életem nyarát' :) és még mily' hosszú az élet, tele izgalommal és kalanddal :)
nagy szavak. mély tartalom. úgyis csak az értheti, aki :)
aki pedig még nem, annak csak idő kell hogy megértse...
mert Amerika mindenkit tárt karokkal vár, merj hát belevágni! ;)
http://vimeo.com/110708473
ui.: úgy alakult a helykó, hogy abbamaradt a blogírás a nyár közepén, amit szánokbánok. viszont most totál nosztalgiába borulva és teljesen újratöltve kész vagyok elmesélni mindent, amit még nem tettem :) mert ez a nyár felejthetetlen volt ;)
to be continued...soon ;)
2014. november 2., vasárnap
2014. július 29., kedd
még/márcsak...
48-at kell aludni...
a vegyes érzések idén is előkerültek, egy érzelmi hullámvasúton csücsülök, amiről 48 nap múlva szépen leszállok :) a nemírásomnak is ez az oka, egyszerűen magával ragadott a tábor és nem engedett ki a karmai közül. depizni meg ugye nem akarok, nyilvánosan meg végképp nem :)
mondjuk úgy, hogy mostmár jól vagyok :)
megvolt az első sírós karácsony a summitban ("három számmal nőtt akkor meg a Grincs szíve :)), Frozen-nézés a kölykökkel, a 4. habban pörgés a My Heart Will Go On-ra tűzijáték közben, a sokadik time out és a 800. WOP songra rázás :) volt itt égszakadás földindulás "júliusnegyedikén" (szószerint dézsából öntötték, a kölyköket beterelték a Lodge-ba, ahova beragadtunk végül, de azért annyira nem bántuk mi ezt Rékával... öhmmfélmeztelenlifeguardfélisteneköhmm :D), piknik a mainben, piknik a szabadban, 25$-os fülcsepp és néhány átbőgött óra, amin márcsak egy anyával átszkájpolt óra és kábé 3 sültkolbász (IGAZI!!!) tudott vigaszt nyújtani :) kicsit azt éreztem hogy valami rosszat tettem a világ ellen, és büntetések végeláthatatlan sorozatával kell megbűnhődnöm, úgyhogy feltúráztam a hegyre a kereszthez, és kicsit rendbeszedtem a lelkemet. mostmár jól vagyok :)
még van 48 napom kiélvezni itt mindazt amit csak lehet... (van egy to-do listánk Rékával a biztonság kedvéért :D )
és márcsak 48 nap kell ahhoz, hogy újra magamhozölelhessem őket :)
addig pedig még hátra van 4 hét munka, egy-két szabadnap, egy banket, egy roadtrip a nyugatin, piroshetes Vegasban, visszatérés Wisconsinba, és szerelembeesés Chicacoba' :)
nemsokára megyek :)
puszik

2014. július 9., szerda
napok óta... :)
vicces hogy nem tudok megírni egy bejegyzést egy ültő helyemben... :D vagy az idő kevés, vagy már nekem nincs kedvem csak itt ülni, vagy elfogy az ihlet, vagy inkább szkájpolok anyáékkal (megesik néha). de most csakazértis befejezem a vasárnapi igét ;) :D
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
ma hivatalosan is visszatért az élet belém :))
miután tegnapelőtt felvonszoltam megfáradt testemet a hegytetőre a kereszthez, és a naplementét bámulva vagy egy órán keresztül a saját nyomoromon töprengtem és próbáltam elhessegetni az összes kérdőjelet a fejemből, tegnap elhatároztam, hogy csakazértse hagyom, hogy a mosoly eltűnjön az arcomról :) egy csodálatos helyen vagyok, csodálatos emberekkel körülvéve, és egy másodpercet sem szabad elpazarolnom búslakodásra. néha fáj. néha kicsit. néha nagyon. néha hiányzik az otthon. mostanában nagyon. de akkoris, itt vagyok, és lehet, hogy most utoljára. lehet, hogy ez az utolsó igazi nyaram a nagybetűs előtt. és minden percét ki akarom élvezni :)
és ez így is lett, elhatározásom ezidáig sikernek bizonyul :) az olyan apró örömök, mint egy tegnapi sikeres képfeltöltés és egy egész jó délutános műszak utáni extra gépezés, levélírás Dórinak és Rékának, vagy az esti (izgalmakkal teli) asszonytorna a csajokkal, vagy hogy két nap alatt 5 friss és meleg cinnamon roll csúszott le (amit ma megkoronáztam 3 blueberry muffinnal :)), már tegnap hiperboldoggá tettek :) de a mai vízicsúszda-diszkó parti kombinációt még az egész mosogatással töltött délelőtt sem tudta elrontani, megkoronázva egy to-go box-al amit Beától kaptam, és azzal a csodás félórával, amit egy tündérbogár királylánnyal tölthettem :') Sofie az egyik fejes kislánya, 3 hipercuki báttyal megáldva, mondanom sem kell, hogy egytől egyig gyönyörűek :) és bár Sofie szőkésbarna göndörfürtös kislány, nekem akkoris nagyon Fanni, és azt ugye nem kell mégcsak leírnom sem, hogy mennnnyire nagyon hiányzik az én kis feketefürtös hercegnőm :) ♥♥♥
naszóval, ma Planet Ozark volt itt Ozarkfalván, ami annyit tesz, hogy ilyenkor pizza-cola party van és szól a zene megy a dizsi vacsi közben :) (Rékával ottmaradtunk az étkezőben bulizni, alkohol nélkül nagyobbat bulizunk, mint otthon valaha is, hiába, Ozark-effect :D) és a kis Sofie ott szaladgált fel s alá, én meg csak leguggoltam hátha odajön dumcsizni, erre odaszaladt, megölelt, majd elfutott a napszemcsimmel :'D utána meg nem tudtam levakarni magamról - nemmintha akartam volna :D és imádtam!!! úgy feltöltött, és bár most ha lehet mégjobban hiányzik Fannim, de a tudat, hogy már nem is olyan sokára vele fogok együtt ugrálni...felbecsülhetetlen :) ♥♥♥
úgyhogy dear God, köszönöm hogy ma küldted nekem ezt a tündérkirálylányt, mert végre újra ÉLEK! :)
nade, visszatérve a valóságba, kimaradt egy szabadnapos bejegyzés, úgyhogy tartok most egy kis flash back Sunday-t :) (ami valószínű hogy Monday lesz, de mindegy is :D) (vagyis inkább Szerda :D :D :D)
azt ugye eddig is tudtam, hogy ember tervez Isten végez, és hogy a legnagyobb bulik a legbizonytalanabb elindulásokból kerekednek, de egy ilyen szuper szabadnapra még álmomban sem mertem volna gondolni, amiért nem tudok elég hálás lenni :) (kicsit van csak déjá vu-m a tavalyi nyárra visszagondolva :))
ugyebár ha szabadnapunk van, akkor előző este még vacsit kell felszolgálni, aztán leléphetnénk Sleepy Hollowba. de mivan akkor ha kedd este éppen Water World és picnic és habparti van?! :D hát persze hogy maradtunk :D bár nekem kimaradt a habban ugrálás, a lányokat nézve és a hab mellett állva Petivel a My Heart Will Go On remixre ugrálva tűzijátékot nézve IS király volt a bulit :D a másnapról ekkor még csak annyit tudtunk hogy Little Rock, Dave, 10:30. nothing else :) hát fel is keltünk, Beával embert faragtunk magunkból, gépeztünk egy kicsit, majd kábé 40 perc ruhaválogatás után elindultunk az office irányába (még jó hogy "egy rongyunk sincs" :D) az indulás elég Dave-esre sikeredett, egy órát csúsztunk csak :'D DE!!! mikor odaért, kicsit búskomor képpel közölte, hogy vannak opciók a napra, például: ha van kedvünk egy igazi american experience-hez, elmehetnénk egy helyi baseball meccsre, 1 dolláros hotdoggal megspékelve, de sajnos este 7kor lesz a dolog, jajj most mi lesz... hát milenne?! :D MEGYÜNK!!! :D mondanom sem kell hogy levakarhatatlan füligérő mosoly ült ki az arcomra, ami oda is ragadt egész álló napra :D elindultunk, én kaptam az anyósülést (később még fontos információ lesz ez :D) próbáltam szóval tartani Dave-t, akiről nem tudtuk meg hogy ki is ő pontosan nekünk (talán az összekötő kapocs köztünk és a tábor között, de megnevezni nem tudnám :D mondjuk úgy, hogy ő a táboros apukánk. kívánságunk számára parancs :)) tettünk egy kis kitérőt Mt Ida-ba, betértünk egy Thrift Shop-ba (magyarul használtruhakereskedés, vagyis az "öreglányok TJ Maxx-e" :D), nem volt olyan jó, de legalább megtaláltam a tökéletes játékot, csak egyrészt fémdobozos volt, amit ki se bírtam nyitni, másrészt nem férne bele sajnos a bőröndbe :( de a szívem szakadt ketté hogy ott kellett hagynom... jóbarátoktársas ♥ utána fényképezkedtünk az amerikai-zászlós fallal, mondhatni Mt Ida egyetlen nevezetességével :D utána tovább róttuk az arkansasi végtelen utat, és kérdeztem Dave-t, hogy tudna-e valamit mutatni,a mitől igazán szereti ezt a környéket, mire felvitt minket egy hegytetőre, ahonnan csodálatos kilátás nyílt A tóra :)) gyönyörű volt :) néhány fénykép és csendes pillanat után továbbindultunk Little Rock városába. kicsit bealudtunk az úton, de ezen már meg se lepődök :D (kimerültségünk határtalan és kikúrálhatatlan) aztán kérdezte Dave hogy hol szeretnénk enni, mire mondta hogy van egy ilyen szendvicses hambis hely ahol ő még nem volt (jaj, az azért hozzátartozik a sztorihoz hogy szegény Dave minden szabadnapján Little Rock-ba megy azokkal akiknek épp szabadnapjuk van. kicsitsem lehet uncsi.) úgyhogy mondtuk hogy jeszofkorsz, menjünk oda :) hát Murphy engem nem szeret, negyed3körül odaértünk, 2kor bezárt :) szerencsére (:D) ott volt nálam az USA bibliám, gyorsan felcsaptam, volt is egy hely benne amit ajánlott, hát mondanom sem kell, öhöm, Murphy :D ilyen lepukkadt helyet én még kívülről nem láttam :D úgyhogy egy hatalmas visítvanevetés után továbbhajtottunk :D leparkoltunk a folyó mellett, és egy bácsi a Flying Fosh nevezetű éttermet ajánlotta, mi pedig jól megfogadtuk a jótanácsot, elmentünk, és életünk legamerikaibb élménye volt az ottani ebéd :) márcsak hamburgert kellett volna enni sültkrumplival. de minek ha lehet enni halat is rákkal?! :D isteni kaja, remek hangulat, állatijó berendezés (szószerint, a falak tele voltak halakkal :D), country zene, jegeskóla :D imádtuk mind, ráadásul Dav-nek is valami új volt, úgyhogy örültünk nagyon :) mondjuk csak kicsit volt kínos, mikor mondta hogy ő fizet, én totál rosszul éreztem magam miatta, de azt mondta hogy cserébe vár mindenhonnan képeslapot ahová csak utazunk :) fair alkunak tűnt :) ebéd után kicsit sétáltunk a folyóparton, majd elmentünk a State Capitol of Arkansas-ba (3. amerikai kapitóliumom, pipa :D) hozzáteszem, nekem jobban tetszett mint a wisconsini, világos és letisztult volt, rengeteg természetes fénnyel és márvánnyal :) a mosdóról nem is beszélve, mint a királynéni nappalija kábé :'D miután kívülről belülről megcsodáltuk az építményt és jól kigyönyörködtük magunkat, visszaindultunk felszedni Andzrej-t és Kasa-t, elmentünk Walmartba, ahol gyakorlatilag tényleg a legfontosabb dolgokat beszereztük 20 perc alatt (fogkrém!!! :D), és visszaindultunka belvárosba, mert GAME TIME VOLT!!!! :D a szívem egyszerre vert lassan és hevesen, totál extázisba estem már a stadion látványától :D kicsi helyi meccs volt egy "kicsi" stadionnal (nekem épp elég nagy volt :D) és mivel az én szívem örökké egy csapatért dobog, annyira együttéreztem azokkal akik konkrétan odaőszültek az elsősorba a hotdog és a korsósör mellé :D az elmúlt két évben először éreztem magam igazán otthon :') a szabályok kábé ugyanazok mint a softballban, ahhoz pedig már volt közöm tavaly, de azért volt még kérdőjel a fejemben :) de nem győzöm elégszer elmondani leírni szétkürtölni az egész világnak: IMÁDTAM! :)) 10 round van, mi addig a bizonyos 7.ig maradtunk, és bár a "csapatunk" vesztésre állt, hihetetlenül jó volt :) és bár nem sikerült kivívnunk a játékosok figyelmét (se elég kis gyerek, se elég BM nem vagyok :D), és nem sikerült labdát szereznünk, Andzrej este meglepett egy 5dolláros ajándéklabdával :))) legszebb ajándék, köszönöm :)) szóval olyan este fél10 körül elindultunk a sötét éjszakába bele, vissza a táborba, haza. de egy ilyen tökéletes napot muszáj volt még megkoronázni valahogy :D nagyban beszélgetünk, zenéthallgatunk, boldogság happiness, már elhagytuk Mt Ida-t és tényleg márcsak percek választottak el a tábortól, mikor is sikerült elütnünk egy sakált :'D (ANYÓSÜLÉS!!!) én konkrétan sokkot kaptam, sírtam és nevettem egyszerre, nem tértem magamhoz :D ez volt csak az igazi 4D :'D szegény, r.i.p. dear coyote :(
szóval így tellett el a napunk, tele napsütéssel örömmel és izgalommal, a legjobb volt valaha :)
azóta kicsit megint hullámzó a kedvem, de határozottan jobban vagyok :)
tegnap piknik volt, és a kicsi Sofie megint a nyakamba ugrott :) Peti szerint kaptam egy kishúgot a nyárra :)
és tegnap sikerült szkájpolnom anyával Bogival és Fannival is, hát kell ennél több a boldogsághoz? :)
nem.
de azért este kaptunk a nyakunkba egy dézsábólzuhét, és meg kell hogy állapítsam, az esőnek is közösségkovácsoló ereje van :D imádtam. már csak egy forrócsoki hiányzott a kezünkből. helyette kaptam egy békát :'D
és még hogy nem ez életem nyara... :D
csókok haza!
♥♥♥
ui. worship songokat hallgatok, Bibliát olvasok és jól érzem magam :D (és igen, még mindig ugyanaz a Zsófi vagyok, nem kell félni. rossz pénz nem vész el ;))

2014. július 3., csütörtök
faith.hope.love.
sikerült megint nem írnom majd'két hétig, pedig mesélnivaló akad bőven :) nem mondom hogy itteni életem legfelhőtlenebb és leggond(olat)talanabb két hete volt az előző, és bár tudnék nyafogni órákig és néha rámférne egy alapos bőgés vagy anyai és/vagy atyai ölelés, túl sok jó dolog történik velem ahhoz, hogy mosolygás helyett inkább bánakodjak :)
sajnos az Arizónai utazás seems to be canceled, ami eléggé rányomta a bélyegét a hangulatomra. a mosolygós zsófiból bánatos zsófi lett, a gondolataim pedig a mish mash és a cinnamon roll helyett a saját nyomorom körül forogtak. kicsit hopeless voltam, pedig mind tudjuk hogy a remény hal meg utoljára (ér be).
(nyafogós rész: vége :))
és ekkor Isten küldé nekem Rékát és Dórit és a maradék 5 útitársat :) hogy mit szólnék egy San Francisco - Los Angeles - Las Vegas - Grand Canyon triphez :) (mégismitszólnék... oké! :D ♥♥♥) elkezdődött az eszmecsere, repjegy nézegetés (ami most épp baromi drága úgyhogy várok még egy-két napot, hátha júliusnégy jó hatással lesz az árakra - meg amúgy is, ennél rosszabb már csak nem lesz :) a remény hal meg utoljára, vagymi ;)) a társaság nagyon rendben van, és azért be kell valljam, hogy bár nem így terveztem, azért ez az utazás is felejthetetlennek ígérkezik :) (Rékával tovább erősítjük a barátságot, amit már apáink elkezdtek :D ♥) köszönöm ♥
hál'Istennek, a jó-sztori sorozatnak itt még nincs vége :) pont egy hete egy csodás délutánt töltöttünk el ismét a lake-en, és nemhiszitek el, de FELÁLLTAM A WAKEBOARDDAL!!! :D igaz kábé 3 másodperccel később úgy estem el hogy öröm volt nézni, de az a boldogság...:)))) Annánál vannak képek és remélem videó is, addig is itt egy kevésbé hihető, viszont annál zseniálisabb kép Rékától :D
persze még van mit csiszolni a tudásomon, úgyhogy alig várom hogy jövő csütörtökön ismét a habok közé vágjak :D imádtam ezt a pár óra gondolatűző lazulást, imádtam hogy zseniális emberekkel voltam körülvéve, a naplementét, a jóidőt, a száguldást, és hogy ismét Graham csónakjába szállhattam be :) köszönöm ♥
másnap csodás napra virradtunk, este ismét Cinderella partyztunk a mainben. és valóban! :D olyan takarítós kitchen-bulit csaptunk hogy csuda :D (méghogy a takarítás nem csupa öröm móka és kacagás :D) nem volt olyan húzós mint az előző, főleg mert már délután nekiálltunk, meg amúgy is, minden egyes alkalommal gyorsabban fog ez (is) menni, szerintem :) utána kaptunk pizzát a jó munkánkért cserébe, és elbúcsúztattuk Rodot is. bár nem töltöttem túl sok időt vele, mégis eleget ahhoz, hogy néhány könnycsepp a szemembe szökjön, és hogy ismét belémköltözzön a gondolat, hogy egyszer ennek a nyárnak is vége lesz. és bár tudom, hogy icipici az esély arra, hogy mi újra találkozzunk az életben, örülök hogy majd ha egyszer a nyári emlékeket és élményeket gyűjtögetem össze kicsiny fejemben, Rod mosolya ott lesz majd az elsők között :) úgyhogy köszönöm ♥
szombaton piknik volt, és hazament az egyesszámú szerelmem (és bár Réka által tudjuk, hogy következő sessionre jön vissza, most mégis olyan üres a summit nélküle :)) és ha még nem lett volna elég a sok csodából, délután Dave elvitt minket egy national parkba :) nemtudok mit mondani, leírhatatlan volt :') az a látvány, az a csend és béke, az út, az emberek, a beszélgetések, és hogy még egy vízesés mögé is bemászhattam...:') csodás nap volt :) este pedig mindenféle pizzéria és sushi bár helyett piknikezni és szendvicset enni... megkoronázta a napunkat :) köszönjük ♥
és a tegnapi szabadnapról még nem is tudtam írni, de azt már majd csak külön :)
nem tudok elég hálás lenni azért, amit kapok itt. akárcsak tavaly :)
azthiszem jó helyen vagyok itt. talán a legjobb helyen, ahol most csak lehetek :)
köszönöm hogy itt lehetek, és köszönök mindent :)
imádat és csókok otthonra ♥

2014. június 21., szombat
majd' egyhónapja :)
tegnap csacsogtunk a lányokkal, és ráeszméltem, hogy már most nosztalgiázva nevetünk az utóbbi pár hét eseményein :)
pedig mégcsak...vagy már...
vagyishogy...
holnap lesz egy hónapja hogy ittvagyunk :)
----------------------------------------------------------------------------------------------------
hihetetlen, hogy ismét eltelt egy hét, blogbejegyzés nélkül. bocsi. ez volt talán az első hét, amikor még anyukámmal szkájpolni sem volt időm. de majd holnap jól bepótoljuk, get ready ;)
sok izgalom nem történt ezen a héten sem, mégis minden napom be van aranyozva csodás emberekkel, sok kalanddal és rengeteg nevetéssel :) már csak a reggeli izgalmak, hogy vajon aznap melyik étkezés során válik belőlem igazi hobbit mosogatás közben felér egy karácsony reggellel :D (bár Peti kezei alatt idő előtt profi tálcapakoló válik majd belőlem, for sure ;)) továbbra is dolgozunk ezerrel, ezen a héten többnyire a mainben koptattam a padlót a seprűvel, bár úgyfest a summitba épp elég ha egyszer beteszi a lábát az ember lánya, rögtön könnybelábad a szeme (sztori alert :D) az csak egy dolog hogy a menün kiírásra kerültek a nap kajái, nevezett "soap" és "pencake". de amikor korán reggel nem tudod megmagyarázni az amerikai lánynak hogy nincs, mondom NINCS kávé egyik tartájban sem de 5 perc múlva lesz, majd megrázza a bödönkéket és tovább próbálkozik néhány csepp kávé kifacsarásával... priceless moments :')
az bemelegítő első session után már nem annyira úgy nézem a beosztást, hogy délelőttös vagy délutános vagyok-é ma, hanem inkább a special eventekhez társítva örülök vagy bosszankodok hogy épp mi vagyok (hozzáteszem, ez a beosztás eddig hál'Istennek csak örömködésről szól :)) például egy délutános műszaknál nincs szebb ajándék karácsonykor, akárcsak cinderella partik alkalmával (ilyenkor szívás délelőttösnek lenni, sokkal több a meló és sokkal kevesebb az alvással tölthető idő :D) ugyanakkor egy water world-ös AM shift után jól megérdemelt halacska-színezés és kitűzőkészítés, majd Titanic remixre habpartizós tűzijátéknézős este az mégiscsak jóság dögivel ;) tegnap Pump It Up-on ráztuk Rékával a ráznivalónkat, és persze ki kellett próbálnunk a gyerekek számára felállított vizes csúszdát és a többit, merthát miért is ne :D ja igen. hivatalosan is beállt a "táborozónak érzem magam" életérzés, amikor az egyik ilyen szó-adogatós padtetejére állós kiabálós játékban az egyik kislány rám mutatott, hogy én vagyok a következő :D a szlovák srác meg jól kinevetett, mondanom sem kell hogy ő volt a következő :P
előnyök és hátrányok sorát tudnám felsorolni mindkét műszak mellé, személyszerint eddig a PM-et preferáltam, de amióta elkezdtem mish mash-elni, változnak az érzéseim :D délután 3 és 5 között a gyerkőkkel együtt ki lehet próbálni ezt-azt (mindent :D) a tábor területén, így volt szerencsém már lőni (célba és galambra is), íjászkodni (csak kicsit vagyok tehetségtelen és csak nagyon lila-foltos a karom :D de legalább megy a pad-koptatta lábamhoz ;)), illetve tegnap tesztelésre került a canopy tour is :) mondanom sem kell hogy mennyire volt AWESOME a cucc :D csináltam egy kis videót, majd megpróbálom holnap feltölteni :)
azért akadnak nehezebb pillanatok is sajnos. miután az első három hétben már mindenkin végigsöpört a "légkondi miatt taknyom-nyálam egybe" és elfogyasztottunk annyi torokcukorkát amennyit csak lehetett, mostanra ideért a
szóval itt tartunk most :) tegnap hosszas elmélkedés és fontolgatás után kijöttem sleepy hollowba (otthon movie night lett volna, de hát így sajnos lemaradtam egy büszkeség és balítéletről. micsoda tragééééé...nem is az :D) nem is voltunk sokan, sőt, egyedül voltam magyar, úgyhogy begubództam, zenéthallgattam, facebookoztam, minden, amire az embernek relaxként szüksége lehet mifelénk :) azon kívül hogy egész éjjel ment a légkondi (mintha muszáj vón' neki) és pulcsiban majd szétfagytam, imádtam a kanapén aludni a nappaliban :) reggel tök nyugisan felkeltem, embert faragtam magamból (ami mindig mindenkit meglep a hosszú zsíroshajas kajafoltos-pólós táboros napok után :D), majd nekivágtunk ismét Hot Springsbe vezető útunknak :) amíg többiek social secu-ztak, Annával bementünk az egydollárosba, elő is jöttek a régi szép emlékek :) aztán átmentünk Olive Gardenbe ebédelni, ami lenyűgözően pozitív csalódás volt itteni életemben :) (nem értettem, hogy lehet ez Bea kedvenc helye itt, vagyis inkább hogy hogyan lehet Amerikában olasz étterembe menni :) bár nem volt olyan hatással rám mint Beára, azért be kell hogy valljam, nagyon jókat ettünk, és külön kiemelném az előételként kapott bread sticket, ami bár nem egy jó magyar vajaskifli, de egy francia bagett kisöccseként imádtam :))
utána a szokásos shopping körút következett (kisebb változatossággal, de akkoris...), amihez már egyre nehezebben megy jó képet vágnom, pedig nagyon igyekeztem (sajnálom Bea :*), szerencsétlen veszprémi Dani meg 7 lánnyal járta az üzleteket legnagyobb örömére :) úgyhogy néhány cipő felpróbálása után megsajnáltam és átmentünk kávézni egy nagyon cuki kis kávézóba, ittam mézeskalács ízű jegeskávét, és kiderült, hogy a pultoslány Romániából származik :) éééééééés a legszebb: sikerült 5 percet Vibereznem Dórival :') ♥♥♥♥♥♥
a nap vége felé már beállt a "sehova se akarok menni" állapot, úgyhogy hálistennek egy kisebb postás és egy mégkisebb starbucksos drive thru-s kitérő után elindultunk a táborba vissza. vacsiztunk (beöltözős buli volt ma és borzasztóan hangosak voltak a gyerökök - meg egyes felügyelők is, öhöm, Réka :D), aztán kis pihi, néhány szó (és könnyesre nevetett szempár :D) Rékával, és most ismét itt vagyok sleepyben, ezúttal Annával és Rékával, na meg jó sok északi és helyi szomszéd társaságában :)
és már fél1 van :)
és aludnom kéne de moströgtön :)
jóéjt puszi pacsi ♥
ui. képek ma :)
![]() |
kovászosuborkáhozvaló :') |
![]() |
Arkansasban találtam :') |
2014. június 15., vasárnap
három hete itt :)
napok óta akarok írni, de vagy időm, vagy energiám, vagy affinitásom nem volt hozzá, sajnálom.
úgyhogy itt az ideje hogy összedobjak valami szösszenetet :)
nem mintha olyan sok izgalom történne itt, de azért mégis :D pont azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy talán ez a legnagyobb különbség a tavalyi resortos nyár és az idei táboros nyár között... hogy itt ha nem történik semmi extra is mégis történik valami, amitől totál különbözik egyik nap a másiktól :) gondolok itt a special eventekre (egyik nap karácsony, másiknap függetlenség napja, a harmadik disco party :D) a kölykök pörögnek ezerrel, mi pedig próbáljuk felvenni velük a ritmust :) már megszoktuk hogy minden nap ugyanazok a zenék szólnak, sőt, már szeretjük is őket :D (bár arra rájöttem, hogy amelyik számot nem ismerem, az vagy justinbieber vagy chrisbrown. vagyis hazudok. mostmár ismerem őket :D) akarva akaratlanul a testünkbe ég a tánc és az összes koreográfia amit a különböző zenékre tolnak :D (hihetetlen hogy mindenki tudja...)
a héten 4 napig a summit-ban voltam, és túléltem az első cinderella-partit is :D (sose akartam tudni, mi a "felsikálni a padlót" angolul... hát mostmár tudom.) voltam a tavon motorcsónakákázni, naggggyon jó még mindig, és még mindig nem tudok felállni a wakeboarddal :D mindenbizonnyal antitálentum vagyok, de nemadomfel ;)
tegnap véget ert az első session, hazamentek a gyerekek, nagyon nagy a csend - és a nyugalom :))) úgyhogy volt egy fél day offunk, nagyon nem akaródzott elmenni a táborból 4 óra alvás után (kicsit elhúzódott az előző esti takarítás...), plusz brutál hasfájással, de végül mégis elmentem :) voltunk Walmartban (vettem végre fehércsokis Hershey's-t!!! :)), shoppingolni (elvitték az 50 dolcsis bőröndöt, és még mindig nem vettem Converse cipőt :/ ), este pedig vacsi, opciók: pizza vs sushi. kicsit idegesített csak, hogy már megint ugyanaz a program, mint két hete, és hogy így mennek el értékes szabadnapjaink. namindegy :) teljes csalódottságomból és életkedvtelenségemből csak egy dolog lendíthetett ki (hiszem vagy sem, Isten küldte ezt is oda nekem :D) - Dunkin Donuts ♥ ettem egy blueberry-s muffint és ittam egy extra large jegeskávét 99 centért :) volt wifi, és letöltöttem az anya által feltöltött Fannis hercegnős képeket :') volt 20 percem csak magamra, egyedül és a világot kizárva :) (ez most így tudom, hogy nagyon antiszocnak hangzik, és imádom hogy itt vannak ők nekem, de ez a 20 perc most életmentő volt :)) vettem egy extra fánkot is, a tavalyi kedvencemet, és mivel már nem volt erőm megenni, odaadtam Dave-nek :) nagyon örültem hogy elfogadta, mert iszonyú hálás voltam azért, hogy ott lehettem végül is :) úgyhogy köszönöm :)
a buszon Peti mellett ültem, építettem a cleaning crew - kitchen crew barátságokat :D
jajj és a hét jóhíre: van egy szikla a közelben ♥♥♥ cliffjumping is coming soon! ;)
nehezen jött össze ez a kis bejegyzés, de majd mostmár majd igyekszek majd :)
puszik hazafelé ♥
ui.: még jó hogy a többiek ilyen lelkesen töltik fel a képeket facebookra, és jól be is jelölnek rajta :D csemegézzetek nyugodtan ;)

2014. június 10., kedd
our little infinity :)
(The Fault in Our Stars)
megnéztük, imádtuk, végigbőgtük...
de hogy milyen hosszú út vezetett idáig...elmesélem :)
szombaton day offunk volt Beával, úgyhogy pénteken délelőttösök voltunk, plusz vissza kellett mennünk vacsit szervírozni, de az már nem volt para :) délelőtt miközben salátát csináltunk Danival, jött a hír, hogy tornádó készültség van a környéken :D pillanatok alatt napsütésből záporzivatar lett, mindenki tök parázott, mi meg teljes nyugalomban az ablak előtt salátáztunk :D Dani meg úgy várta hogy jöjjön a tornádó, mint kisgyerek a karácsonyt :D (földrajz szak...:D) szerencsére megúsztuk csak némi esővel (minthadézsából...), de azért kicsit veszélybe került a day offunk, aminek nem örültünk annyira. akartunk menni még délután kötelencsúszni, de így elmaradt :( na majd most a héten ;)
vacsi után összeszedtük magunkat, és este Dave kihozott minket Sleepy Hollow-ba :) egy ilyen weekend házat kell elképzelni az erdő közepén (Hófehérke kunyhója kábé :D), ahol van wifi, xbox, wii, netflix, konyha, egyszemélyes fürdő!!! :D
csak egy páran voltunk, két szlovák csaj, néhány angol, amerikai, plusz egy amerikai srác, aki gitározott itt este (nemfeltétlen nekünk :D), úgyhogy nagyon nyugi volt :) tudtam szkájpolni, viberezni, nagyon jó volt :)
másnap reggel felkeltünk, és mivel nem volt fuvarunk, úgy döntöttünk, hogy visszasétálunk a táborba. kiértünk a főútra, ki volt írva hogy forgalmas út, ami mondjuk nem is zavart volna, ha ténylegesen nem lett volna forgalmas az út. de az volt :D és akkor Isten a 6. napon küldé nekünk Rodot, hogy hazavigyen minket :D egyszercsak ott termett a semmiből, és megkérdezte hogy elvigyen-e minket :) visszeértünk, elmentünk reggelizni, betoltam két cinnamon rollt (tudom tudom, shame on me, de ha egyszer olyan jóóóóó), átöltöztünk, aludtam még egy órát, aztán elkezdődött a vadászat. annyit tudtunk, hogy senkinek nincs szabadnapja, csak azoknak a counselloroknak délután, akiknek hazamentek egy hét után a csemetéi. csakhogy mi senkit nem ismertünk közülük, úgyhogy elég nagy bizonytalanságban telt a nap...egészen délután 1ig, amikor a remény egy halvány szikrája kigyúlt, és úgy tűnt, tényleg be tudunk menni a városba. nem volt hatalmas tervünk, szerettünk volna Walmartba menni, meg moziba. c'est tout. hát nem volt olyan egyszerű ez az elején mint gondoltuk... olyan volt mintha egy hullámvasúton ültünk volna. először nem találtunk senkit, aki el tudna vinni. akkor végre megtaláltuk a counsellorokat, de nem ismertünk senkit. akkor Debbie azt mondta hogy ez lehet nem is fog összejönni. akkor mire sikerült sofőrt keríteni, addigra elvitte a motorcsónakos spanom a verdát Oklahoma Citybe... az bosszantott a legjobban, hogy várakozással töltöttük a szabadnapot, amikor aludhattunk is volna :D
háromnegyed2kor, már amikor épp majd' lemondtunk a napról, Isten küldött nekünk 3 lányt, akiknek teljesen véletlenül ugyanaz volt a tervük mint nekünk (egy laundry-val megspékelve, hál'Istennek - külön sztori :D) és volt még pont 2 hely az autójukban :D 2kor már úton voltunk, és boldogabbak nem is lehettünk volna :D elmentünk a Sonic-ba, ittunk jégkását (olyat, aminek nem megy el az íze :D) 85 centért (Happy Hour always makes us happy :D), voltunk Walmartban, vettem Reese's-es cookie-t akciósan, és végül: megvettük a jegyünket az esti filmre :')) el se hittük, hogy egy ilyen nap után finally tényleg megnézzük a Fault in our Stars-t :) még volt 2 óránk úgyhogy elmentünk laundry-zni. tényleg olyan mint a Jóbarátokban :D (megy a harc a mosógépekért meg a kocsikért :D) és az egész tele volt Ozarkosokkal :'D táboros reunion. körbenéztünk és nem láttunk ismerőst, úgyhogy kicsit unalmas volt a dolog, de mikor megláttuk hogy a kettesszámú szerelmem is éppen mosott...:D úgyhogy azért csak eltellett az idő, Beával bámészkodtunk meg beszélgettünk, meg majdnem elaludtam :D könnyes búcsú után átmentünk egy kis mexikói étterembe, nagyon hangulatos volt, csatlakozott hozzánk még 3 lány, ők is jöttek a moziba be :) a pincérnő kicsit creepy volt, az az igazi belevaló bajszos mexikói néni, akinek ha mondod hogy nem kérsz több vizet IS önt még egy keveset :D ettünk chicken burrito-t, ami kicsit hajazott egy gyengébb hortobágyi palacsintára :D kb 5 percünk volt enni, és további 8 hogy odaérjünk a moziba. de odaértünk ;) a terem kezdetben csalódás volt, kábé 40 hely (maximum!) és olyan volt mintha egy nappaliba ültünk volna be. a székek majdhogynem egy síkban voltak, a vászon elég kicsi volt, és a film elején kicsit áthallatszott Godzilla a szomszéd teremből... de kit érdekel mindez, ha végre hónapok után megnézhetjük A filmet?! :)) hát őőő... kábé a felétől sírtunk a végéig (bár én már az elején is, mivel tudtuk hogy mi lesz a vége...), a film után a lánymosdóban mindenki azt nézte, hova folyt el a szeméről a festék, megduzzadt szemek, pirosra fújt orrok... tömeges szívszakadás :) jaj és a momentum, amikor felismered, hogy sírós filmet nézel Amerikában: mindenki szipogott a film alatt :D (bár ha a popcorn mellé ingyen zsepi járt volna SEM fújta volna ki senki az orrát. Welcome to America :D) nagyon jó volt. túl jó. akarom, mégegyszer, még sokszor, úristen! :D a könyv szerintem erősebb volt mondjuk mint a film, de még ígyis eszméletlen jó volt! megérte ennyit várni rá :)
este visszahoztak a lányok minket Sleepy Hollow-ba, teljesen véletlenül itt volt a kettesszámúm, de miután hazamentek, csak mi, magyarok maradtunk :)
este szkájpoltam kicsit Petivel, tok jó volt végre hallani a hangját :) (bár már nagyon álmos voltam ahhoz hogy értelmi kommunikációt folytassak vele, de azért volt így is miről csacsogni :) reggel pedig anyáékkal :)) imádat van ♥
most épp szakad az eső, éjszaka villámlott mennydörgött állítólag (engem nem kell félteni, végigaludtam :D) Bea meg a tök parázott állítólag, hogy jön a tornádó és senki nem szól hogy hova bújjunk, a drága szívem :D
úgyhogy megyek is, visszacsöppenek a tábori életbe. egyhétmúlva újra egynap szabadság ;)
puszik
♥

happy hour always makes us happy :D |
2014. június 6., péntek
because i'm happy :)
helloszia mindenki :)
elég fáradt vagyok, és lehet nincs is semmi amiről írhatnék, de nagyon hiányoztok, és, meglepő, de az írás is hiányzik :)
szóval telnek múlnak a napjaink, elég sablonosan, kábé minden nap ugyanaz a menetrend. de persze vannak kisebb-nagyobb történések azért amik kicsit színesebbé teszik az életet itten :D
a táborozók általában 2 hetet töltenek itt, így két hetente nekünk mindig ugyanaz a program. vannak ilyen special eventek, tegnapelőtt waterworld volt, tegnap Christmas, ma Pump-it up! viccesek, így beöltöznek meg este programok vannak nekik a témával kapcsolatban :) csakhogy, a buliból persze mi sem maradhatunk ki :D a waterworldös habpartit én a mosogatóhabbal pótoltam, a karácsony pedig nemhogy nem a kedvenc ünnepem többé, de konrétan Grinccsé változtam :D tegnap 10 órát dolgoztam "délelőtt", aztán még vissza kellett menni 1 óra szünet után vacsit szervírozni... hátő izéka. Merry Christmas volt a javából :) de a kosztümökkel azért kitettek magukért az amerikaiak, és az egész nagyon babán nézett ki :)
persze a kiakadás itt nem áll meg, minden napra jut valami kis bosszankodás, amit most nem is elemeznék, mert inkább a jó dolgokra koncentrálok :) tegnap majdnem sírva fakadtam munka közben, és rájöttem, hogy ha csak felbosszantom magam valamin vagy valakin, attól még nekem nem lesz jobb, sőt, csak kikészülök idegileg. úgyhogy inkábbfckthssht and be happy :)
ma már jobb napom volt, meg most egy hétig kábé a mainben vagyok (2 kantin van) és nekem ez jobban fekszik valahogy. holnap uccsó nap day off előtt, alig várom :) este elvileg Sleepy Hollowban (Álmosvölgy :)) alszunk Beával, szombaton pedig reményeink szerint moziba megyünk :)
úgyhogy most lépegetek is aludni :)
jaj még :) a gyümölcsnap nem jött össze teljesen, ettem sütit :D de csak mert kiakadtam - a bosszankodás hízlal :D viszont mivel megtiltották hogy annyit együnk amennyit csak akarunk, ezért úgy határoztam hogy naponta csak 1szer eszek rendes kaját (hahaha :D) és a maradék kettő salátabár lesz :) vigyázok az alakomra ;) (persze az esti csoki Beával, az kötelező :D)
és napi bölcsesség (kábé egy héttel ezelőttről :D): akárhova is fejlődik a világ, a seprű örök és nélkülözhetetlen marad mindig is :D
csókok ♥
elég fáradt vagyok, és lehet nincs is semmi amiről írhatnék, de nagyon hiányoztok, és, meglepő, de az írás is hiányzik :)
szóval telnek múlnak a napjaink, elég sablonosan, kábé minden nap ugyanaz a menetrend. de persze vannak kisebb-nagyobb történések azért amik kicsit színesebbé teszik az életet itten :D
a táborozók általában 2 hetet töltenek itt, így két hetente nekünk mindig ugyanaz a program. vannak ilyen special eventek, tegnapelőtt waterworld volt, tegnap Christmas, ma Pump-it up! viccesek, így beöltöznek meg este programok vannak nekik a témával kapcsolatban :) csakhogy, a buliból persze mi sem maradhatunk ki :D a waterworldös habpartit én a mosogatóhabbal pótoltam, a karácsony pedig nemhogy nem a kedvenc ünnepem többé, de konrétan Grinccsé változtam :D tegnap 10 órát dolgoztam "délelőtt", aztán még vissza kellett menni 1 óra szünet után vacsit szervírozni... hátő izéka. Merry Christmas volt a javából :) de a kosztümökkel azért kitettek magukért az amerikaiak, és az egész nagyon babán nézett ki :)
persze a kiakadás itt nem áll meg, minden napra jut valami kis bosszankodás, amit most nem is elemeznék, mert inkább a jó dolgokra koncentrálok :) tegnap majdnem sírva fakadtam munka közben, és rájöttem, hogy ha csak felbosszantom magam valamin vagy valakin, attól még nekem nem lesz jobb, sőt, csak kikészülök idegileg. úgyhogy inkább
ma már jobb napom volt, meg most egy hétig kábé a mainben vagyok (2 kantin van) és nekem ez jobban fekszik valahogy. holnap uccsó nap day off előtt, alig várom :) este elvileg Sleepy Hollowban (Álmosvölgy :)) alszunk Beával, szombaton pedig reményeink szerint moziba megyünk :)
úgyhogy most lépegetek is aludni :)
jaj még :) a gyümölcsnap nem jött össze teljesen, ettem sütit :D de csak mert kiakadtam - a bosszankodás hízlal :D viszont mivel megtiltották hogy annyit együnk amennyit csak akarunk, ezért úgy határoztam hogy naponta csak 1szer eszek rendes kaját (hahaha :D) és a maradék kettő salátabár lesz :) vigyázok az alakomra ;) (persze az esti csoki Beával, az kötelező :D)
és napi bölcsesség (kábé egy héttel ezelőttről :D): akárhova is fejlődik a világ, a seprű örök és nélkülözhetetlen marad mindig is :D
csókok ♥
Camp Ozark principle :) |
2014. június 3., kedd
day off, heat on :)
szombaton hivatalosan is véget ért az orientation week, és mindamellett hogy nagyon vártam a végét (költözhessek, legyen SAJÁT helyem, ágyam, mindenem), tök szomorú volt ahogy véget ért... nagyon sokan hazamentek, teljesen kiürült a tábor egy egész napra. a kajaosztáskor jól megszokott arcok egyszercsak eltűntek és tudom hogy még jönnek, de már sose lesznek/leszünk így együtt :( péntek este volt búcsúvideó meg búcsú devo, és tényleg nagyon megható volt. annyira igaz hogy (előbb vagy utóbb, de) all the good things come to an end...
viszont :) szombaton így megvolt az első day offunk :)) elmentünk Hot Springsbe, vagyis konkrétan egy ilyen shopping körút volt, jó sok pénzt elvertünk - soha többet nem szabad ilyet! :D de nagyon jó volt egy kicsit kiszakadni innen és átnézni a kerítésen túlra :) wifiztem Best Buy-ban (micsoda élmény :D) és tudtam viberezni apuval egy kicsit, miután kiderült hogy kikapott a Veszprém (igen, pillanatnyi szívszakadás.) aztán Subwayeztünk, fagyiztunk, walmartoztunk, outleteztünk, és este voltunk egy sushi bar-ban (nem Peti, NEM ETTEM :D csak egyet, de az way better volt mint a pesti :P) hosszú nap volt, el is áztunk, le is izzadtunk, ki is merültünk :) de nagyon jó volt :) (képek facebookon)
másnap csak brunch volt, úgyhogy csak 8ra kellett menni és elég korán végeztünk úgyhogy utána volt időm kipakolászni a bőröndből, annnnnyira örültem :)))
ja igen, a szobánk. Beával vagyunk ketten + 8 amerikai lány (még nem tudjuk a nevüket sem, de majd idővel :D), 5 emeletes ágy, nagyonpici szoba (lyuk). Beának sikerült alul helyet foglalnia, nekem emeleten, de ezek az ágyak ezerszer jobbak, bár jó régiek, de nem olyan magasak, ráadásul fal mellett vagyok, de legalább van egy nagyon szimpatikus hosszú polcom amire kipakoltam a mindenségemet (USA könyv - a biblia :D, Fanni cumija, Dóri 1000 éves képeslapja, levendulaszappan anyácskáéktól, fényképek, és persze a nélkülözhetetlen Rubik kocka - proudly Hungarian :D) még mindig bőröndből élek, de legalább már nem az ágy alól :) úgyhogy amilyen rossznak tűnt a szoba először, én annál jobban szeretem napról napra :) jaaaaj, a csaj aki Bea felett alszik, első este mászik fel az ágyra, és beverte a fejét a (lassan) forgó ventillátorba... szerencsétlen. de az a face, hogy "ő ezt nem fogja sokáig bírni"... leírhatatlan :) úgyhogy nagyon hálás vagyok hogy a falmellettit választottam :) (bár már nekem is sikerült belekaszabaszálni a hajamba kicsit :D)
vasárnap megérkeztek a kölykök, hipercukik és nagyon energetikusak :D super crazy volt a vacsi, nem tudta senki hogy ki mit kért, hihetetlen nagy volt a pörgés és a zűrzavar, de túléltük, szerencsére :D csak így hihetetlen volt belegondolni, hogy ezt így egy nyáron keresztül, napi 3szor :'D de majd belejövünk ;)
tegnap aludtam kicsit délután, este pedig devo-ztunk a magyar teammel + 1 lengyel srác :) tapogatózok még, hogyan is állok ehhez az egész vallásos témához, de így egy hosszú nap végén tök jó beszélgetni a többiekkel, akár erről, akár arról :)
szlovákul és csehül tanulok :D olyan conversationöket folytatok már a többiekkel, hogy csuda :D (tudom, sikerült megint két igen hasznos nyelvet kiválasztani :D)
mivan még. semmi :D
ja, mosogatás a legrosszabb!!! :D "hobie" a mosogatós részleg neve, de én mindig is mondtam hogy inkább lennék ork mint hobbit. szavaim nem mindig hallgattatnak meg :D
ma gyümölcsnap van. ennyi elég is volt az amerikai kajából :D (azért reggel megállni hogy egyek "pogácsát", na az nem volt olyan könnyű. de sikerült :D Réka hisz bennem, hogy meg tudom csinálni :D)
ja és nagyon meleg van :D
köszönöm, vége :)
puszik ♥
ui. zenére takarítani jó! :D
ui2. jövőhét csütörtök: lake day :) wakeboardozás folytatódik :D

beköltöztünk az öreg vakonddal :) |
2014. május 30., péntek
enyhe tavaszi zefir...
mar 4 napja. csak esik es esik es esik. ha meg eppen nem, akkor olyan paras a levego, hogy megfulladunk. napi 2 zuhany, es rengeteg izzadsag a merleg :)
kicsit nehez irni meg most, mert azon kivul hogy dolgozunk, nem nagyon tortenik semmi olyan :) persze minden napra kijut egy-ket hasfajos nevetes (vagyis tolem inkabb nyerites de ez nemszamit :D)
tegnapelott azt hittuk hogy valaki beleontotte a felmosovizet a mosogepbe, Divak Tamas kollega elbetuzte valamelyik este a nevet, tegnap pedig 40 dollarert vett polot :D (Betti erre Szimi orvoslatogatos $200-os sztorijara: "otthagyta Jencit meg a batyujat" :D) szoval a csapat meg mindig nagyon kiraly :)
tegnap elott voltam a tavon :) annnnnnnnnyira jo volt :))) annyira szep, annyira kiraly, es annyira jo volt csak egy par orara kiszakadni. ket lengyel lannyal es nehany amerikai sraccal voltam egyutt, motorcsonakkal elmentunk messze a parttol, es wakeboardoztunk :) vagyis en inkabb csak megprobaltam :D (nem sikerult felallni, de alig varom hogy mehessunk megint!!! elvileg minden heten mehetunk, ugyhogy nyar vegere profi leszek :D) amugy is akarok deszkazni tanulni, ugyhogy a wakeboard mar csak raadas :D istenkiraly cucc ez :D
jajjj, a legszebb Hungary-s poen dijat nyerte: cukisrac Amerikabol :D (nemtudom a nevet, de mint mindig - es mivel ismertek :D - van egy par uj szerelmem :D) kerdeztek a motorcsonakakan hogy honnan jottunk. mondom hogy a layok Polandbol, en meg Hungarybol. erre kerdeztem hogy es ti? mire cukisractol a valasz: I'm from thirsty. (facepalm) :) hat ilyen konnyu itt szerelembe esni, ez a LEGROSSZABB hungry-Hungary-s poen volt amit valaha hallottam, es kozben meg tul jo :D kitalaltam hogy csinaltatok egy polot, lesz rajta egy hamburger, es ra lesz irva hogy I'm so Hungarian :D hihetetlenek komolyan...
holnap lesz egy fel szabadnapunk, megyunk Hot Springsbe, valoszinuleg vasarolni :D (tegnap kinyitott este az Ozark Store, mindenki kielhette vasarlasi hajlamait, mint hogyha evek ota nem lattunk volna boltot :D enis vettem ket polot, pirosakat. hiaba, a veszpremi sziv ♥ :D) es holnap vegre bekoltozunk a staff housbe, seriously can't wait!!! vasarnap meg mar jonnek a gyerokok, kivancsi leszek milyen lesz :) igy is nyuzsog a tabor, ugy meg aztan vegkepp :)
es a nap fenypontja: szkajpoltam anyaval meg Fannival :) ♥
most megyek, dolgozni, aztan fenykepezkedunk. lesznek kepek vegre, juhuuu :D
puszik
♥
![]() |
Walmartbol haza, CL team :) |
2014. május 29., csütörtök
welcome back :)
hellooooooooooooooooo mindenkik! :)
tegnap mar irtam facebookra egy "meg eletben vagyok" messaget nehany keppel megfuszerezve, de nem hagyhatom, hogy szegeny kis blogom informacio nelkul maradjon ugyhogy update-elek egy kicsit :)
megerkeztem :) (mily' meglepo :D)
az ut nagyon nagyon (NAGYON!!!) hosszu volt. hajnali 1 korul indultunk el Petitol (mondanom sem kell hogy elotte egy percet sem aludtam...), busszal kidocogtunk budapest airport vegallomasig :) egy orok elmeny volt, budapest éjjel magyarorszag ékessége :D (most jottem ra hogyan lehet amerikai Mac-billentyuzeten ekezetes betut hasznalni! :D de nem fogom tulzasba vinni, annal lustabb vagyok :D) áááá :D) naszoval. kiertunk ídestezsvíremmel a repterre, mar tok sokan ott voltak, Bea is hamar odaert, ugyhogy segitseggel, de megkaptuk a beszallokartyainkat (mert mi vagyunk a nagy visszaterok :'D), feladtuk a csomagunkat (hal'istennek, alig vartam hogy megszabaduljak tole :D) es elindultunk :) munchenig en ugy aludtam mint egy kisbaba, ott atszaltunk a houstoni gepre, nem volt semmi para, csak sietni kellett, meg jo sokan voltak. akkora az a repter hogy csak na. felszalltunk a houstoni gepre, mi mar Beaval elotte valo nap lefoglaltuk a helyunket, ugyhogy ketten ultunk az ablak mellett :) KIRALY VOLT! olyan szep volt a kilatas, es meg a redonyt se kellett lehuzni mint tavaly hulye alitalian... na ott kicsit atmentem kiskutyaba, ha lehetett volna kilogattam volna a fejemet az ablakon :D lattam Hollandiat es Írorszagot felulrol, a hullamzo oceant es a kisebb-nagyobb baranyfelhoket :) annnyira csodalatos volt hogy az elmondhatatlan :)))
a gepen vegul is nem olvastam, nem volt hozza kedvem. viszont nagyon jo filmek voltak! ugyhogy megneztem egy kicsit gyengebb japan filmet :D (annyira én...) en nagyon elveztem a hosszu utat, nagyon paráztam a 12 oratol, de nem volt semmi veszes, united airlines a legjobb, a kaja kiraly volt, a kiszolgalas meg annal is jobb :) fajt a torkom ugyhogy teaztam, a neni mar csak nevetett mikor az 5dik teankat kertuk ki Beaval :D aludtunk is, de csak nagyon keveset... (ezt inkabb kesobb szenvedtuk meg)
Houston, jelentkezz. megerkeztunk :) jo sokaig alltunk sorba a bavandorlasinal, bacsi megprobalta kiejteni a nevem, nem ment neki :D (akkor beletorodtem, hogy iden is "Szofi" maradok :)) aztan fel kellett venni a csomagot. a borond kerekei eltuntek Houstonig... olyan ideges voltam, hogy gyorsan bedobtunk Beaval egy Starbucksot, cukorra es kaloriabevitelre volt szuksegem, de izibe. azert egy 20 kilos borondot kezben cipelni nem ajandek... a Little Rockba tarto kisgep a tavalyi utazasainkrol mar jol ismert kisbusz meretu gep volt, na az nekem mar nagyon szenvedosre sikeredett...16 oran keresztul a repulogep bùgását hallgatni, ulni, rohanni, leizadni, cipelni, ebrenlenni...na. LR-ban mar vartak rank, megvolt az elso iskolabusz elmeny is :) ott meg a borondbol ki kellett szedni egy ejszakara valo holmit, mert elso ejjel a staff house-ban aludtunk, azota pedig ilyen kabinokban. whatever :) mire ideertunk, nagggggyon keso volt... a buszon ettunk vacsira chicken burgert (tavaly is ez volt az elso vacsi, de azert ez lenyegesen jobb volt mint az :D), aludtunk egy kicsit, es nevettunk egy nagyot :D mire ideertunk, mar zombik voltunk, de meg meg kellett csinalni valami papirmunkat, ami mar a hatunk kozepere sem hianyzott, de hat muszaj volt :/ kb bezuhantunk az agyba. osszesen kb 24 orat utaztunk, szornyen hosszu két nap volt ez :) na de tuleltuk, ugyhogy masnap a Walmart latogatasunkkor gyorsan meg is ajandekoztam magam egy Ben&Jerry's-el :D azota persze salatat eszek napi ketszer (plusz rengeteg mast, sajnos :D), de ez kellett. ez volt a "welcome back" fagyim, enelkul nem elet az amerikai elet :)
ezen a heten orientacios week van, ami annyit jelent, hogy most egy hetig itt van minden staff aki a nyaron valamikor is itt lesz, kiprobaljak a jatekokat, biztonsagi eloirasokat, felkeszulnek a kolykokre :) csakhogy nekunk veluk kell laknunk es elvileg veluk kellene lennunk allandoan, viszont mi, the kitchen krew nagyon is dolgozik egesz nap, amikor meg van nehany ora szabadido, inkabb magunkkkal, egymassal, vagy a facebookkal akarunk lenni, es nem vizbeugralni es futkarozni... cukik meg minden, csak neha kicsit sok... nekem az elso nap nagyon sok(k) volt, kicsit be is depiztem, plusz volt még egy beszelgetos este, ami megjobban betette nalam a kiskaput, itattam a kisegereket rendesen. mostmar egyre jobb a helyzet, az europai kulonitmeny istenkiraly, alig varom hogy visszkoltozzunk szombaton a staff housba :D imadok a konyhan dolgozni (koszos budos sok, de a mienk :D), es annyit ehetunk amennyit csak akarunk :D (ja igen, a konyha elonye, hogy annyit ehetsz amennyit akarsz, es a konyha hatranya hogy annyit ehetsz amennyit akarsz. true story :)) tenyleg igaz, amit anno Bea irt, itt reggeli ebed vacsi alatt az amerikaiak a padon ugralva kiabalnak, enekelnek, tancolnak (koreografia ki van talalva elore, de hogy honnan tudja mindenki?!), nagyon hangulatos a dolog :) azt mondjak azert csinaljak hogy majd a gyerekeket aktivan tartsak es szorakoztassak es kifarasszak, de szerintem csak a gyerek bujik elo beloluk :D talan ez volt az egyetlen kultursokk idenre, a legkondi, a szipogas, a how r u doin'? es az edes kenyer mar tavalyrol jol ismert szokasok :)
szoval valahogy igy vagyok most :)
majd meg jelentkezek.
nagyon keves ido van gepezni, es nagyon keves gep is van, ugyhogy meg nem tudom hogyan, de majd valahogy. olyan meg ugyse volt sose hogy sehogy :)
puszik
♥
ps. kajanal ki vannak rakva az etelek, es mindig monjak hogy mindent kernek ("everything"), vagy azt mondjak hogy mit NEM kernek (altalaban a salatat es a gyumolcsot hagyjak ki :D). es ha a fiuk soraba allok kiszolgalni, akkor annyi everythinget hallok mint amennyit meg soha. nekem errol nagyon is "Everything is awesome" jut eszembe mindig, de senki masnak. illetve de. egy srac ezt enekelte nekunk :) a szivem csucske lett hirtelen, ugyhogy legalabb van egy(!) cimboram :)
haddszoljon! :)

ps2: kepek majd kesobb... :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)